Ha a hetedik kerületben leejtünk egy követ, az garantáltan egy romkocsma bejárata elé esik; de ez még nem jelenti azt, hogy dőreség lenne újat nyitni. Sőt, mint a Kisüzem példája is mutatja, jazzenés-kiállítóteres helyből sosem elég!
Legújabb felfedezettünk, a Kisüzem a Dob utca - Kisdiófa utca sarkán a VII. kerületi romkocsmakörzetben vert tanyát. Különös ismertetőjele a csupasz téglafalak mellett a beton sőrő használata - ami így együtt, bármilyen furcsán hangozik is, egyáltalán nem barátságtalan! A hely egyetlen élénk és sárga színfoltja így a WC marad.
Ha a külcsínről a belbecs felé fordítjuk a figyelmünket, megállapíthatjuk, hogy az elsőre puritánnak tőnő belsőépítészeti megoldások kifejezetten alkalmas keretet nyújtanak a kiállításoknak - az időről időre változó képek hol főszerephez jutnak, de egyben remek hátteréül is szolgálnak a koncerteknek, fellépőknek. A hely rendszeresen részt vesz a környék többi romkocsmájával együtt a helyi rendezvényeken, mint a Negyed6Negyed7 Fesztivál- a Kisüzem gyorsan akklimatizálódott a hetedik kerület közepén.
Galéria
Programajánló