´ÉN DÖNTÖM EL A DJ PULTBAN, HOGY BUNYÓ VAGY SZERELEM LESZ AZNAP ESTE´ - INTERJÚ ZSUFFA PÉTER DJ-VEL, RÁDIÓS MőSORVEZETőVEL - Romkocsmák Budapesten

A Szimpla kert hétvégi állandó fellépőjével többek között az Est Fm-es időkről, fényfestésről beszélgettünk, miközben kiderült, hogy milyen egy jó romkocsmás dj-szett és miért baj, ha hangya mászik az erősítőbe.

romkocsmak.hu: Rajz és vizuális kommunikáció szakon végeztél, hogyan kerültél közel a jazz-hez, másrészt a rádiózáshoz és a dj-zéshez?

Zsuffa Péter: A jazz-zel már sokkal korábban kezdtem el foglalkozni, mint a vizuális kommunikációval. Kamaszkoromban doboltam egy együttesben, ami jazz-t játszott, a zenekarnak három tagja volt: Sebestyén Norbi gitáros, Nagy János, akinek a nevét már sokan ismerhetik és jómagam. Aztán jött a képzőmővészet, ahol elsősorban a fotózás és a fényfestészet érdekelt. Egerbe kerültem a Tanárképző Főiskolára, ott az egyik ismerősöm, Berka Attila újságot akart indítani és felkért, hogy írjak majd cikkeket. Azt mondtam neki, hogy nem újságot kell csinálni, mert azt viszonylag kevesen olvassák, hanem rádiómősort kell készíteni, mert az sokkal több emberhez jut el. Mindez 1998-ban volt, két évvel az Est Fm alakulása előtt járunk, mégis olyan mősort csináltunk, (Starsky és Hát Jazz Klub - a szerk.) ami teljesen beleillett a későbbi Est Fm koncepciójába.

2000-ben lediplomáztam és Budapestre költöztem, ekkor indult el a már sokat említett rádió.Az Est Fm hőskorában a zenészek sorra hozták be a cd-iket, odaadták a kedvenc zenéiket. És elkezdett győlni rengeteg anyag, több ezernyi cd, amit mégsem érzek soknak, saját bőrömön éreztem át annak a mondásnak az igazságát, hogy "minél többet láttál a világból, annál nyilvánvalóbb, hogy semmit sem láttál".

romkocsmak.hu: Meddig tartott az Est Fm-es korszak?

Zsuffa Péter: 2002-ben csődbe ment a rádió, pénzügyileg összeomlott, a finanszírozók kiszálltak, a kisebbségi tulajdonos kivásárolt a részét, ezt követően alapították a radiocafét. A radiocafé 98.6 nehezen induló projekt volt, de a maga módján megharcolta az idejét és tulajdonképpen szép kort élt meg a 2011-es zárásig.

A Starsky és Hát Jazz Klub szerencsére folytatódott a radiocafén is, jelenleg pedig vasárnap esténként hallható a Radio Q 99.5-ön.
A másik dolog, amihez közöm van ezen az adón, a Kultúra utcája ami keddenként és péntekenként jelentkezik, Nádasdy Vilmával és Ámon Henivel.
A Kultúra utcája projektet 2011. augusztusában találtam ki, egy olyan kulturális programajánlóról van szó, aminek a középpontjában a romkocsmákban és a hozzájuk kapcsolódó kulturális helyeken zajló programok, események, történések állnak. A mősor azért jött létre, mert Budapest kulturális életének súlyponti tényezőjévé vált a romkocsmákban, közösségi terekben bővelkedő belső, VI. és VII. kerület

romkocsmak.hu: Térjünk át a dj-zésre, azon belül is a Szimpla kertben való fellépéseidre.

Zsuffa Péter: 2004 óta játszom péntek és szombat esténként a Szimpla kertben, a látogatók számát tekintve a csúcsidőszakban. Először a Hegedő utcai kis Szimpla záróbuliján játszottam, épp költözött át a Szimpla a Kazinczy utcába. Ez egy nagyon jól sikerül buli volt ahol, észrevették a Szimpla vezetői, hogy más zenéket és máshogyan játszottam, mint amit eddig másoktól hallhattak.

Életem álma volt egy ilyen helyen zenélni, varázslatos volt a hangulat, az udvar, a design, a világítás - ne feledjük, akkor még nem volt annyi romkocsma, mint most, sokkal unikálisabb helynek számított a Szimpla kert. A bulik kezdettől fogva jól sikerültek és azóta is jók a rezgések. A dj-zés nem arról szól, hogy milyen bravúrosan játszol vagy milyen különleges a zenéd, hanem, hogyan rezgeted fel a teret, és itt nem csupán a falakról, vagy az akusztikáról beszélünk. Meg kell nézni, hogy mit szeret, mit igényel a hely, mivel a dj hangulatokat tesz egymás után. Nem egyszerően zenei stílusokról beszélek, figyelembe kell venni az est ívét is: 9-kor mások és más hangulatban vannak, mit éjfélkor vagy a hajnali záráskor. A dj-zésben talán a legfontosabb, hogy egy este dramaturgiailag jól fel legyen építve. Azt gondolom, ha véletlenül egy lökdösődés kialakul egy helyen - a pályafutásom alatt mindössze egyszer fordult elő egy kisebb incidens, amikor a biztonsági őröknek kellett közbeavatkozni - akkor a dj volt a hibás, mert én döntöm el a dj pultban, hogy bunyó vagy szerelem lesz aznap este.

A Kazinczy utcai Szimpla kert 2004-es megnyitása óta rengeteg minden megváltozott ezen a környéken, elég csak a Kazinczy utcában létrejött romkocsmákra gondolni, illetve arról se feledkezzünk meg, hogy a Szimpla kert - a Lonely Planet szavazás alapján - a világ harmadik legjobb bárja lett.

Azt gondolom, hogy egy szórakozóhely mőködtetése kapcsán nincs fontosabb annál, mint hogy jövő héten is nyitva legyen a hely; meg lehet csinálni a világ legjobb buliját, amikor "lebontjuk a házat", de ha emiatt jövő héten nem lehet kinyitni, nem ért semmit az egész. Nagyon fontosnak tartom még, hogy - filmes hasonlattal élve - a dj szett legyen a filmzene, mert nem szabad elfelejteni, hogy a forgatás, azaz maga a film, a pultnál és az asztaloknál ülő vendégeknél zajlik.

Szimpla kert - kattints a képre a nagyításhoz! (Fotó: Száraz Kata)

romkocsmak.hu: Mennyire tükrözi személyes zenei ízlésed a hangszórókból szóló zene?

Zsuffa Péter: Na, ezzel belekérdeztél rendesen a lényegbe. Kicsit olyan ez mint a fotómővészet. Van amikor a fotós nagyon erősen jelen van. Állástfoglal, meghatároz, elhelyez üzeneteket, és van, hogy a látott kép nem utal rá, ki is fotózta az adott fényképet. Hasonlóan a dj-zésben is megfigyelhetők nagyon erős zenei blokkok kohéziók. Viszont gyakran kapom rajta magam, hogy elbújok a zene mögött. Hagyom, hogy teljen az idő, várom, hogy menjen akinek mennie kell, és maradjanak (jöjjenek), akik nélkül itt ma nem lesz buli.

romkocsmak.hu: Elküldöd a vendégeket?

Zsuffa Péter: Igen. Az ellen-rezgők rombolják a hangulatot. Bár tudom, kicsit irracionálisan hangzik a dolog: aki mindenkinek zenél, az senkinek sem zenél. Nem lehet ezt rendesen szavakkal megfogalmazni. A fejemen egy "antennarendszer van, alig férek be az ajtók alatt miatta". Megérzéseimre hagyatkozva keresem a pillanatokat egyes zenékhez. Kulcsfontosságú, hogy akkor jöjjön egy szám, amikor annak a helye megvan. Ez színjózan agymunka, építkezés folyik egész este, és a mindenkori éppen hallható zene szinte egyetlen feladata, előkészíteni a következőt.

romkocsmak.hu: A jazz zenén kívül világzenét is játszol. Hogy látod a világzene mai helyzetétő Pár éve divatja volt, de mára már kissé elhasznált lett a world music kifejezés...

Zsuffa Péter: Úgy tapasztalom, hogy nem lehet a két mőfajt élesen elválasztani, jó példa erre Richard Bona - aki különben nagy kedvencem - a francia zenei katalógus jazz kiadványában és világzenei részben ugyanúgy szerepel. De játszom többféle stílusban, azaz, ha a zene még nem annyira buta, hogy ne viseljem el, akkor leadom.

romkocsmak.hu: Kik a kedvenc előadóid?

Zsuffa Péter: Poogie Bell, őt kevesen ismerik, többek között Marcus Miller dobosa , fantasztikus figura, Richard Bonáról már volt korábban szó, és Etienne Mbappe , Randy Brecker, Mike Stern, Charlie Hunter, Gregoire Maret, Dennis Chambers, aki elképesztő, amit a dobbal csinál. - hirtelen őket emelném ki.


A beszélgetés végére egy hangya rakja fel a pontot, mikor feltőnik a dj pulton és komótosan az erősítő felé veszi az irányt. Péter izgatottan kap elő egy zseblámpát, hogy levadássza a rovart. Bár a szabadtéri dj-zésnek megvan a bája, a hangya nem tartozik ebbe.