Nyári romkocsma körkép - Romkocsmák Budapesten

A tavalyi esztendőt a romkocsmák évének kiáltottuk ki, tekintettel arra, hogy számos új hely nyílt a klasszikus, 7. kerületi romkocsma övezetben, de olyan új városrészek is meghódításra kerültek, mint a nyolcadik kerület (MixArt), Buda (Szezon), de még a Nagykörúton is megjelent az első fecske (Sufni).

A tél múltával kíváncsiságunk nőttön nőtt: mely helyek maradtak meg és nyílnak-e újabbak az idei szezonbanő Bár voltak kétségeink, de túlélte a tavalyi szezont és újra megnyitott az Ellátó kert, vele szemben nagy kedvencünk, az immár harmadik éve üzemelő Kőleves kert. (Ha szimatunk nem csal, a Kőleves mellett új versenyzőként köszönthetjük majd a Mika Tivadar Mulató kerthelyiségét,, bár az már nem a romkocsma kategória).

Tárt kapukkal vár a Grandio Bar és youth hostel a Nagydiófa utcában és természetesen nyitva van már a kerthelyiség a mőfaj klasszikusában, Szimpla kertben, (ahol május 31-ig még látható a romkocsmak.hu fotókiállítása!).

A nyolcadik kerületben kiülhetünk a MixArt udvarára, a kerület újonca pedig a Gondozó kert, melynek borostyánnal befuttatott tőzfala az egykori Corvin mozi mögötti kis WB-re emlékeztet.

De vissza a hétbe, ahol augusztus 27-én megnyílt az idei év alighanem legnagyobb meglepetése, a Klauzál utcai Doboz, önnön megfogalmazása szerint "nem rom kocsma".

Ezek a jó hírek, melyek némileg enyhítik a felett érzett szomorúságunkat, hogy tavaly novemberben bezárt a Mumus és ezzel együtt eltőnt az egyik leghangulatosabb kerthelyiség. Helyette nyílt a Lokál, ami tavaly nem nagyon talált még magára, tán majd most; kertje május végén nyit meg.
A hányattatott sorsú Tőzraktér helyzete továbbra is bizonytalan, viszont jó hír, hogy június 10-én végre újra kinyit a városligeti Kertem!

A hétvégén elzarándokoltunk a Fellini Római Kultúrbisztróba is, ami változatlanul a Duna part leghangulatosabb helye, érkezzen az ember biciklivel, hajóval, vagy gyalog, gyerekkel, kutyával (vagy a nélkül).