Instant 7 - Romkocsmák Budapesten

Az Instant hetedik születésnapjának apropóján Szuhay Gergő grafikussal és Fülöp Adrián programszervezővel beszélgettünk.

romkocsmak.hu: Hogyan indult az Instant 2008-ban?

Instant: Az Instant két bérház összenyitásával jött létre, mindkét épület még a századforduló előtt épült, sokáig lakóházként működtek. 2008 tavaszáig folyamatosan elhagyták a lakók a házakat,  befektetők szálloda kialakítását tervezték, azonban 2008-ban jött a gazdasági világválság, ami  felülírta az eredeti terveket, ezért a beruházás nem valósult meg, így az Instant tulajdonosainak lehetőségünk nyílt a két ház kibérlésére.
 
 
2008-ban nem volt kockázatnélküli az Instant megnyitása, akkor még nem létezett a mostanihoz hasonló bulinegyed még a hetedik kerületben sem, alig volt pár romkocsma a városban. Nem is beszélve arról, hogy a Nagymező utcában szinte nem is volt szórakozóhely, csak pár olcsó kocsma. Akkor az egyik romkocsma sem volt hasonlóan, labirintusszerűen kialakítva, nem volt semelyik helynek ennyifajta különböző funkciójú tere.
 
 
A nyitás előtt minden dolgozó részt vett a bérházak átalakítási munkálataiban, még a pultosok is sittet hordtak. Eredetileg már nyáron ki akartunk nyitni, aztán augusztus végére terveztük a nyitást, végül szeptember közepe lett belőle. Az Instant nyitását hosszú flyer- kampány előzte meg, akkor még nem volt akkora on-line őrület, mint most.
 
 
2008. szeptember 19-én, a nyitáskor, a tulajdonos az utolsó kétezresét adta oda a beszállítónak, majd vártuk a csöndes utcában, hogy jöjjenek az emberek. Szerencsére bejött a számításunk, zenészek, művészek, az alternatív kulturális élet prominensei  jöttek el a megnyitóra.
 
romkocsmak.hu: Milyen szórakozóhelyet képzeltetek el hét évvel ezelőtt és mi változott azóta?
 
Instant: Elsősorban az underground felé nyitottunk, az alsó szinten volt az ÓÓ Galéria (a név az Ó utcára utal), amelynek az volt a különlegessége, hogy rendes galériaként működött az Instantban, tehát nem arról volt szó, hogy kiraktunk pár kortárs alkotást a kocsma falára, mint megannyi más helyen, hanem teljesen hermetikusan lezárt térben, igazi galériát működtettünk galériás nénivel, vendégkönyvvel. 
 
 
Több előadása is volt a TÁP Színháznak, az egykori Krétakörből Láng Annamária játszotta az a Made in China című darabját, és nálunk indult el a Random Trip koncertsorozat is. Ennek a vonulatnak az újbóli felelevenítését tervezzük, ennek a törekvésnek a jegyében az Instantban volt Dragomán György Pusztítás könyvének bemutatója 2015 februárjában, ugyanis a regényt itt, az az Ó utca 28-ban írta Dragomán György, ahol most az Instant van.
 
Október elejétől a kora esti órákban akusztikus koncertek lesznek hallhatók, „Instart” néven, a sorozat Sena koncertjével indul, és azt se feledjük el, hogy most is több, meghatározó underground dj (elég Nagára vagy Cadikra utalni) lép fel rendszeresen az Instantban.
Persze azóta nyitottunk a mainstream közönség felé, egyre több táncteret alakítottunk ki, összesen hetet, így  mindenfajta zene megfér, mindenki megtalálhatja saját ízlésének megfelelő zenei stílust.
 
romkocsmak.hu: Öt évvel ezelőtt teljesen megújult az Instant designja, mi állt a változás hátterében? 
 
Instant: 2010-ben teljes designváltáson esett át az Instant, addig egy “aranyos kis romkocsma” voltunk, egyre ismertebbek lettünk, egyre bővült és színesedett a célközönségünk, ezért úgy éreztük, hogy ezt a belső tér teljes átalakításával is ki kell fejeznünk. Addig nem volt egy jól meghatározható vizuális vezérmotívuma az Instantnak. Az elvarázsolt erdő lett az a fő motívum, amit következetesen végigvittünk a hely összes helyiségének a kialakításában, illetve ez a fő meghatározó eleme az online és az offline kommunikációnknak is.
 
 
romkocsmak.hu Milyennek látjátok a budapesti romkocsmavilágot és a klubéletet?
 
Instant: Egyrészt megfigyelhető egy minőségi változás és tisztulási folyamat a romkocsmák világában, egyrészt sokkal heterogénebb lett a romkocsmák világa, másrészt jelentősen igényesebb lett a romkocsmák kialakítása. Ma már átgondoltabb koncepcióval kell előállnia annak, aki romkocsmát nyit. Az eredeti recept - szedj össze minél több kiszuperált bútort egy lepukkant térben - önmagában már nem működik, ennél eredetibb ötlet kell, másrészt erre a magyar közönség már kezd ráunni.
Ugyanakkor a partyscene haldoklik, egyértelműen a kocsmázás dominál a fiatalok szórakozási szokásaiban, ugyanis borzasztó túlkínálat van kocsmák terén. Régebben volt pár meghatározó, kultikus hely (West Balkán, Kultiplex stb.), nagyjából ezekre a helyekre volt érdemes menni, most pedig mindenki az egyik kocsmából a másikra vándorol esténként.
 
romkocsmak.hu: Mivel készültök a hetedik születésnapra és mik a továbbik tervek?
 
Instant: A szülinapi buli keretében az elmúlt hét év kiemelkedő és visszatérő dj-k fognak játszani (pl. Naga, Peter Bernath, Beta), egy-két különleges vendéggel, koncertekkel is készülünk (pl. Fish! koncert, Soulclap Budapest).
 
Továbbra is többfajta zenei kínálatot fogunk biztosítani a vendégeinknek, ugyanakkor tervezzük, hogy a jelenlegi vendégkör megtartása mellett újból nyitunk a kezdeti, alternatív kulturális értékek megjelenítése felé.